Más családok és más minták :-)

2010 május 27. | Szerző: mikellanonek

Elárulom, hogy nemcsak nekem kötődik a női lét különböző tevékenységekhez. Ezt a visszajelzések és képzéseink alapján biztosan állíthatom. 

Sokan vagyunk, akik életünk egy-egy pontján határozottan hangoztatjuk: ”Én nem ilyen felnőtt nő leszek! Én nem ilyen anya akarok lenni!” S aztán mégis visszük tovább a belénk ivódott mintát. Egy kicsit elkendőzzük, egy kicsit átalakítjuk, de visszük, visszük tovább… ösztönösen.

No de lépjünk csak tovább. Új iskola, új tanító néni, új közösség, új barátok – új minták színes kavalkádja. A tanító néni megmondja, hogyan illik viselkedni és hogyan nem. A fiúkkal már nem feltétlenül bújocska az, ami annak látszik 🙂

Ahogy ezt leírom, csak ülök itt, nézek magam elé és özönlenek az emlékeim…

Eleinte mi, csajok, csak a többi lányról csacsogtunk – persze mindig csakis a külsőségek tekintetében beszéltük ki őket. Aztán a téma fokozatosan átterelődött a fiúkra. És kizárólag a magasabb évfolyamba járó fiúkra! Hiszen az osztálytársaink olyan…izé…éretlenkék voltak 🙂

Aztán teltek az évek. Elkezdtünk megtelni, kerekedni, kigömbölyödni. Büszkén kellett volna viselnünk újdonsült idomainkat, de a fiúk közben vörösen vigyorogva figyeltek minket. Ha tesi órára öltöztünk át, leskelődtek – na, az volt ám az izgalom!

Hiába mondták nekik, hogy ezt srácok, nem illik! És mi is hiába hallottuk, hogy ettől vagyunk széplányok, viseljük hát büszkén a domborulatainkat! Hát… nem ment azért ez olyan könnyen.

A kezdeti tapasztalásainkra most még az őrült testi változások is ráépültek. A különböző tanároktól kapott különböző illemtanórákról nem is beszélve. Hát így igazodjon el az ember lánya.

 A nagy kérdés persze az volt: ki teszi helyükre a dolgokat? Ki mutat útat ebben a hormonális őrületben? Anya?! Aki elmondja, hogy ez így van jól? Vagy apa, aki elmondja, hogy én vagyok a legszebb királylány a világon? A tanárok, akik elmondják, hogy hogyan kell viselkedni? Vagy a barátnők?! Akik szintén „hormonháborúznak”???

Kérdések, kérdések, megválaszolatlan kérdések dongtak annak idején körbe minket…

S akkor arról még nem is ejtettem szót, hogy az milyen volt, amikor Cz. Ferivel gesztenyét szedtünk a templomkertben. Kimondhatatlan, furi érzések csiklandoztak egyfolytában, pillangók repkedtek a hasamban, vigyorogtam naphosszat és irultam-pirultam, mikor nagyi hirtelen megkérdezte: „mi újság”? 🙂

S aztán megjelentek életemben a könyvek. Lehet, hogy közületek emlékszik még valaki arra a bizonyos ’csók könyvre’. Még most is látom magunkat, ahogy fekszünk a tábori sátorban, fejünkre húzott hálózsákkal és a fülledt melegben elemlámpával olvasgatjuk a titkokat. Majd kidugjuk a fejünket a hideg levegőre és hangosan kacagunk ahhoz a részhez érve: ”ne egyél babot és hagymát az első csók előtt.” 🙂

Most így visszagondolva a „hormonháború” éveire, azon gondolkozom, hogy mi az, amit egy szülő ebben az időszakban adhat a lányának?

Azt hiszem, van válaszom és kíváncsi vagyok arra is, hogy Ti mit gondoltok: a szülő szeressen, hallgasson meg, figyeljen, terelgessen, és újra és újra: SZERESSEN!!!

Jövő héten jövök újra. Elmesélem a „hormonháború” időszak utáni kapcsolódásaimat: 

Édesanyámmal, nagymamámmal, barátnőkkel, s persze, a pasikkal. 🙂

puszipá