Bizalom

2010 augusztus 19. | Szerző: mikellanonek

 Az előző bejegyzésem után többször eszembe jutott, hogy mi történik azután, ha valakit beengedtem a falak mögé. Hogyan alakul ki a bizalom?

Ugyanis azt vettem észre magamon, hogy a munkám során hamar és könnyedén tudok bizalommal teli légkört kialakítani. Könnyen megnyílnak az emberek felém. Én is könnyen nyílok meg mások felé. 

A magánéletemben már van egy kis kurfli a dologban. A bizalommal teli légkör kialakításával és a mások megnyitásával továbbra sincs gond. Na de a magam megnyítása, hát…az bizony problémát okoz. Adok magamból kis szeleteket, de nagyon nehezen osztok meg mindent. És így bizony nem könnyű emberi kapcsolatokat kialakítani.

S ekkor szemügyre vettem azokat az emberi kapcsolataimat az életemben, ahol sikerült megnyílnom. Ahol nem szelektálok, amikor a gondolataimat és érzéseimet kifejezem a másik felé.

Arra jöttem rá, hogy bizony az elején velük is nehezen indult a bizalmi kapcsolat. Hosszú hónapok voltak, mire megosztottam velük a legbelsőbb dolgaimat.

Ami segített ebben, az a kölcsönös figyelem. Az, hogy nem akartunk többet a másiktól, mint amit adott. Türelmesek voltunk abban, hogy mikor és mit fejezünk ki egymás felé. Szóval hagytuk, hogy mindenki a saját ritmusában engedjen közelebb. 

A fent említett idézetet olvasva, megvallom, hogy bizony félek a csalódástól. Így nehezen adok bizalmat. Amit most tenni próbálok, az az, hogy a másokban való csalódásaimat igyexem nem projektálni azokra, akiket éppen a bizalmamba szeretnék fogadni.

 Nehéz feladat ez, nem is gondoltam volna, hogy néha mennyire nehéz.

De reménykedek abban, hogy, aki szeretné a bizalmi kapcsolatot, annak lesz elegendő türelme…:-)

Mára ennyit…

Egy hét múlva itt vagyok:-)

puszipá

Mi kell a nőnek? Mi kell a férfinak?

2010 július 29. | Szerző: mikellanonek

 Számtalan könyvet és cikket olvastam már ebben a témában. Számtalan különböző véleménnyel szembesültem.

A következő következtetéseket vontam le:

1. Általánosságokat igyekszünk megfogalmazni, bizony sokszor azokba kapaszkodunk.
2. Előző múltbéli tapasztalatainkat felhasználva bélyegzünk meg férfiakat és nőket egyaránt. S közben korántsem vagyunk tisztában saját vágyainkkal és félelmeinkkel.
3. Ha pedig véletlenül mégis tisztában lennénk velük, akkor sem biztos, hogy minden helyzetben fel merjük őket vállalni.

S el is érkezett az a pillanat, amikor elkezdem dorgálni saját magam, hogy állandóan királyi többesben beszélek. Hiszen ha az általánosításokat nem tartom helyesnek, akkor nekem sem illene nagyüzemben gyártanom őket. 🙂

Szóval kezdem az elején 🙂

Mi kell a nőnek? Nem tudom! De azt, hogy mi kell nekem, azt kb. 90%-os bizonyossággal meg tudom mondani. A maradék 10%-ról pedig azt tudom, hogy félek tőle, de azon vagyok, hogy szembenézzek a félelmeimmel.

De mi kell ahhoz, hogy ezt az a férfi is tudja, aki mellettem van? Közvetítenem kell felé tettekben és szavakban. Ugye milyen egyszerűen hangzik?  És mégsem az. 🙂

Mi kell a férfinak? Azt sem tudom. De azt tudom, hogy minden energiámmal azon vagyok, hogy aki mellettem van, arról a lehető legtöbbet megtudjak. Szeretném megismerni az érzéseit és a gondolatait. Hogyan? Figyelek, meghallgatok, kérdezek. Ugye ez is egyszerű? 🙂

Azt gondolom, hogy ahhoz, hogy választ kapjunk a kérdéseinkre, férfiként és nőként is szükségünk van minőségi együtt töltött időre. És nemcsak akkor, amikor probléma van, amit meg kell beszélni, hanem rendszeresen, minden ok és apropó nélkül. Ha a kapcsolatunk fontos nekünk, akkor szánnunk kell rá elég időt.

Hát így gondolkodom én erről. 🙂
És te, kedves olvasóm? Te mit gondolsz?

Figyelj, egy hét múlva az intimitás témáját fogom körüljárni… 🙂

Addig is,
Szépet, boldogat,

Puszipá