Ahányszor megkérdezem magamtól, hogy a szívem mélyén, milyen nő szeretnék lenni, mindig csatázni kezdek a lelkiismeretemmel. Még ha a világ oly sokat változott is, a válaszom végül mindig ugyanaz marad: olyan, mint a nagyi.
Ilyenkor megszólal belül egy kiscsengő, s azt kérdezi: „nem olyan, mint az anyu?” Hát nem 🙁
Mára elmúlt a lelkiismeret-furdalás, maradt a megértés és az elfogadás.
A nagyival 1975-ben fordult szorosra a kapcsolatom, amikor is megláttam a napvilágot. Sok más gyerekhez hasonlóan én is elhatároztam, hogy letáborozom itt, ezen a Föld nevű bolygón.
Majd amikor eljött az óvodába járás ideje, anyukámat kedvesen megkérték, hogy ugyan maradjak már inkább otthon, ha meg tudja oldani. Sok a gyerek, mind óvodába akarna járni, de hát a falu meg kicsi, óvoda is csak egy van, s no, abban is igen kevés a hely. Így hát otthon maradtam. S mivel akkoriban a nagyiékkal éltünk együtt, így főként velük voltam.
Csudajó évek voltak azok. Rengeteget játszottam! Főzni, hímezni tanultam. Sokat énekeltünk és még annál is többet nevettünk. Én egész nap csak ámultam – bámultam. Teljes bőrfelületemen keresztül szívtam magamba a sok új gondolatot és ismeretlen érzéseket. De sosem volt belőlük elég.
Nagyanyó gyakran tett-vett és mindig ügyködött valamin. Mégis maradt ideje magára, nagyapóra és az egész családra. Széles skálája volt a megható gesztusoknak, ahogy nagyapóhoz oda tudott fordulni: egyik pillanatban még finoman és lágyan, a következőben meg már valami végtelen huncutsággal. Rá egy percre pedig ismét gondoskodó tyúkanyóként hallgatta az unokákat vagy éppen ő mesélt és énekelt.
A kulcs, amit tőle kaptam a nőiséghez egy olyan ajtót nyit, amely mögött meleg-biztonságos a légkör, ahol a férfi férfi lehet, ahol a gyerek támaszt kaphat és ahol a nő is önmaga maradhat — a maga egyszerű és mégis bonyolult világával.
Drámaian megváltozott a világ. De ha ki tudjuk alakítani azt a légkört, amelyben önmagunk lehetünk, akkor igazi kincs a miénk 🙂
Hát ez kaptam a hátizsákomba a nagyimtól 🙂
Egy hét múlva kiderül, hogy mit szólt mindehhez az édesanyám:-)
A nagyanyó és én
2010 június 3. | Szerző: mikellanonek
„Ó-ó-ó nagymami, drága nagymami,…
…aki csak jót, csak csupa jót,
mindig csak jót és szépet ád!”
Ahányszor megkérdezem magamtól, hogy a szívem mélyén, milyen nő szeretnék lenni, mindig csatázni kezdek a lelkiismeretemmel. Még ha a világ oly sokat változott is, a válaszom végül mindig ugyanaz marad: olyan, mint a nagyi.
Ilyenkor megszólal belül egy kiscsengő, s azt kérdezi: „nem olyan, mint az anyu?” Hát nem 🙁
Mára elmúlt a lelkiismeret-furdalás, maradt a megértés és az elfogadás.
A nagyival 1975-ben fordult szorosra a kapcsolatom, amikor is megláttam a napvilágot. Sok más gyerekhez hasonlóan én is elhatároztam, hogy letáborozom itt, ezen a Föld nevű bolygón.
Majd amikor eljött az óvodába járás ideje, anyukámat kedvesen megkérték, hogy ugyan maradjak már inkább otthon, ha meg tudja oldani. Sok a gyerek, mind óvodába akarna járni, de hát a falu meg kicsi, óvoda is csak egy van, s no, abban is igen kevés a hely. Így hát otthon maradtam. S mivel akkoriban a nagyiékkal éltünk együtt, így főként velük voltam.
Csudajó évek voltak azok. Rengeteget játszottam! Főzni, hímezni tanultam. Sokat énekeltünk és még annál is többet nevettünk. Én egész nap csak ámultam – bámultam. Teljes bőrfelületemen keresztül szívtam magamba a sok új gondolatot és ismeretlen érzéseket. De sosem volt belőlük elég.
Nagyanyó gyakran tett-vett és mindig ügyködött valamin. Mégis maradt ideje magára, nagyapóra és az egész családra. Széles skálája volt a megható gesztusoknak, ahogy nagyapóhoz oda tudott fordulni: egyik pillanatban még finoman és lágyan, a következőben meg már valami végtelen huncutsággal. Rá egy percre pedig ismét gondoskodó tyúkanyóként hallgatta az unokákat vagy éppen ő mesélt és énekelt.
A kulcs, amit tőle kaptam a nőiséghez egy olyan ajtót nyit, amely mögött meleg-biztonságos a légkör, ahol a férfi férfi lehet, ahol a gyerek támaszt kaphat és ahol a nő is önmaga maradhat — a maga egyszerű és mégis bonyolult világával.
Drámaian megváltozott a világ. De ha ki tudjuk alakítani azt a légkört, amelyben önmagunk lehetünk, akkor igazi kincs a miénk 🙂
Hát ez kaptam a hátizsákomba a nagyimtól 🙂
Egy hét múlva kiderül, hogy mit szólt mindehhez az édesanyám:-)
puszipá
Oldal ajánlása emailben
X