A férfiak

2010 június 24. | Szerző: mikellanonek |

A kezdeti időszak az általános iskolára tehető. Ekkor már foglalkoztatott a kérdés és észrevettem, hogy vannak fiúk is körülöttem. Akkoriban azt gondoltam, hogy a fiúk sokat bántanak. Nem éreztem magam szép kislánynak, így szinte mindig a viccelődésük középpontjában voltam. Közben láttam azt is, hogy az általam szépnek tartott lányokkal állnak inkább szóba és velem, a csúnya lánnyal esetleg ”csak” barátkoznak. Így abban a tudatban teltek ezek az évek, hogy a szép lányoknak lesznek fiúik, a csúnya lányoknak viszont nem:-(

Szép kis kezdetek, ugye?! Egy film jut eszembe róla: Barbara Streisand: Tükröm, tükröm…:-)

Aztán Szilvi barátnőmmel egy suliba kezdtünk el járni Budapestre, a „nagyvárosba”. És már nem fiúkkal találkoztunk, hanem pasikkal. Beköszöntött az az időszak, mikor mások idegeire mentünk azzal, hogy állandóan bámultunk – vihorásztunk, no meg kibeszéltük a sármos, jó pasikat. Persze, ha egyedül jöttem-mentem, akkor ilyen kópéságokat még véletlenül se csináltam.:-)

S, hogy ezeknek a következményeként mi változott bennem? Sajnos elsőre semmi. Még mindig „csúnya lánynak” gondoltam magam. Olyan csúnya lánynak, aki ugyan találkozgat már fiúkkal, de ettől csupán „jófej csaj” lesz, nem pedig szép. Olyan, aki ugyan mindenkivel megtalálja a hangot és a gátlásai lassan kezdenek eltűnni. De még mindig azt gondolja, hogy a pasiknak szépség kell, és sajnos nem állt a sorban, mikor azt osztogatták. Valahogy így.
 
Nem nagyon tehettem mást, mint hogy elfogadtam ezt az állapotot.  Elfogadtam, hogy nem tartom magam szépnek, de mégis azt vettem észre magamon, hogy félek a férfiaktól. Már férfiakat emlegetek, mert egy nőnek férfi kell, 🙂 s én ekkor már nőnek éreztem magamat. Ekkor hoztam egy hirtelen döntést.

Elhatároztam, hogy szembe szállok a félelmeimmel és kideritem, hogy vajon mi is kell a férfiaknak. 🙂  Abbahagytam a férfiak kerülését. Kimondottan arra figyeltem, hogy találkozzak és beszélgessek velük.  Erre a technika vívmányait is bevetettem, azaz a neten is bátran ismerkedtem.

Ebből aztán születtek jó beszélgetések, sőt néha szerelmek is, de főként sok-sok tapasztalat, jók és rosszak egyaránt.
 
Azt vettem észre, hogy miközben én a férfiakat akarom jobban megismerni, valójában magamról derítek ki egy csomó mindent. Szépnek még mindig nem tartottam magam, de azért az is igaz, hogy ennek ellenkezőjét se mondta soha senki. Elkezdtem látni az erősségeimet és a gyengeségeimet és egyre határozottabb elképzeléseim lettek arról, hogy milyen is az a kapcsolat, amit el tudok képzelni férfi és nő között.

Sokszor megkaptam a környezetemtől, hogy szerintük túl magas a mércém és ezért nem találom a páromat. Engednem kellene sok mindenből. De hát a makacs természetem, ugye…

Most azt mondom, hogy amikor én kész vagyok arra a kapcsolatra, amire vágyom, akkor az egyszercsak megérkezik…:-)

Hogy ez meddig tart?! Ki a megmondhatója? De nem is ez a lényeg, hanem hogy megéljem ennek a keresésnek minden pillanatát, itt és most…:-)

Ahogy ezt a bejegyzést írom, az előző ”mikellanőnek” képzésen jár az eszem. Nem megy ki egy kérdés a fejemből:

Tényleg csak egy férfi által tudjuk teljes mértékben megélni a nőiességünket?!

Hát erre a kérdésre keresem a választ a következő bejegyzésemben…

puszipá